2011. augusztus 18., csütörtök

A naaaagy bejelentés előtt néhány megkésett hírmorzsa

Az utóbbi másfél hónapban feljegyeztem magamnak pár emlékeztető címszót, amiről feltétlen akartam írni, hogy teljesebb, életszerűbb legyen az Apróról alkotott kép. Nem lényeges dolgok, de a "megfelelő kutyát a megfelelő gazdinak" jelszavunk jegyében fontosnak tartjuk, hogy a lehető legszélesebb körű információ álljon rendelkezésére az érdeklődőnek. Sosem szépítjük a dolgokat, inkább kedvezőtlenebb képet festünk a gondozásunkban lévő kutyáról, minthogy meggondolatlanul akarja őt valaki örökbefogadni.

Minden rendszer nélkül belevágnék, mert hosszú a lista.

"Játszott". Ezt valamikor júl. 10-e körül írtam fel. Első alkalom volt, hogy vacsora után Jerryvel játszott Apróka. Jerry a főnök, őt nem illik csak úgy piszkálni.  Olyan kisugárzása van, hogy a csajok tudják, mikor szabad őt zavarni és mikor nem. Ezután többször előfordult, hogy játszottak. 

"Vaj". Pici foxis csínytevés. Az asztal széléről egy óvatlan pillanatban elemelte a vajat, kirohant vele, akkor bukott le, mikor rohant be az egyik bokor alá.  Simán el lehetett tőle venni, nem evett belőle sokat, hasmenés probléma sem lett belőle. 

"Sárgarépa" Hasonló volt a vajhoz, csak itt pucolás közben esett le egy répa, amit Apró villámgyorsan felkapott, két mancsa közé fogott és jóízűen csócsált, sőt repetát követelt. Innét kezdve a sárgarépa ki lett nevezve jutifalatnak. Jerry és Chilike  szinte fejcsóválva nézték, őket még az irigység sem vitte rá, hogy elfogadják a répát. 

"Galamb". Nincs mit szépíteni, Apró egy galambbal a szájában kereste a megfelelő helyet a kertben, ahová eltározhatná a zsákmányt. Közegészségügyi okokból, na és az esetleges verekedést elkerülendő Apró szoros felügyelete mellett szomorúan, de kiszedtem a gondosan földbe rejtett  tetemet. Nagyra értékeltem, hogy Apró nem féltette tőlem.


"Dinnye". Ez nem csínytevés, csupán örömmel tapasztaltuk, hogy mindhárom foxi rajong az édes görögdinnyéért. Sorban  álltak az asztal mellett, csak arra kellett figyelnem, hogy Jerrynek nagyobb falatot a héjhoz közelebbről ne adjak, mert azt kiköpi. A mézédes közepe az igazi csemege. Aprókának mindegy, ugyanis:

"Dinnyehéj és egyéb értékes falatok a komposzt gödörből". Igen, az utóbbi időben Apró felfedezte a komposztot. Boldogan hordta a dinnyehéjat, az elsőt totálisan eltüntette, néhány kis foszlány jelezte, hogy mi történt. Később rájárt a főtt kukorica héjra, a káposzta levelekre, sőt a kezemből kiverte a kukorica csutkát és meg akarta enni.

"Dörgés, villámás." Szintén nem kópéság, ellenben egy örömteli megfigyelés, hogy Apró nem fél a dörgéstől, vihartól. Fel sem veszi, teljesen természetesen viselkedik. Remélem így lesz ez a gyűlölt petárda szezon idején is.

"Macska." E szóval kapcsolatos hír lett volna, hogy a szomszédba egy újabb szép cica is jár kajálni, majd jóllakottan leül a kerítés túl felén a mi kutyáinkkal szemben és halálos nyugalommal röhög magában.  Apróék nagyon szeretnék elkapni a grabancát. A macskák megítélése azonban Apróka szemében   időközben átértékelődött, de erről majd legközelebb írok.


"Párna". Ez kópéság. Talán már írtam, hogy vacsi utáni sziesztájuk közepette Apró hajlamos csendben csócsálni egy pléd vagy az ágynemű csücskét. Hatásos a rászólás, mert azonnal abbahagyja, eloldalog, de olyan bánatos szemekkel tud nézni, hogy nemhogy megszidni nehéz, de az ember legszívesebben sírva fakadna. Most legutóbb Jerryke holdacska formájú kedvenc párnáját fosztotta meg az egyik csücskétől. Azóta Apró jelenlétében nincs mancs közelben a párna, mert ezt Jerry Tenshi nénitől kapta vagy 8 évvel ezelőtt, nagyon becses darab számunkra.



"Csipkedés." Tradicionális foxi szokás, de Aprónál mostanában jött elő, hogy ha össznépi házőrzés, izgalom van, akkor úgy hergeli a többieket, hogy hátulról csipkedi a combjukat. Nagyon tudja szaporázni, szerencsére a másik kettő annyira elmerül az éppen aktuális melóban, hogy nincs belőle cirkusz.

Kedves Olvasó! Nem volt túl izgalmas ez a poszt, ráadásul kevertem a jelen és múlt időt, kissé idétlen helyzet volt így utólag írni ezekről.
Hamarosan örömteli hírekkel jelentkezünk, sőt remélhetőleg vasárnap egészen friss fotókkal is szolgálhatunk.

Én addig ezekben gyönyörködöm:


2011. augusztus 7., vasárnap

Jól vagyok!

Tudom már kezelni a számítógépet is, ugyanis ha eléggé erőszakos vagyok, akkor nekem is idehoznak egy széket Jerry  mellé és már ellestem a legfőbb tudnivalókat. Gyorsan bejelentkezem, mert Zsuzsának sosincs ideje. Azt mondja annyi mindenről kellene már írni, hogy túl hosszú és unalmas lenne az olvasóknak. Majd javaslom, hogy tegyen fel képeket is rólam, úgy érdekesebb lesz a beszámoló.

Állítólag már nem is nagyon kellene engem reklámozni, nem tudom mit ért ezalatt.  Eléggé titokzatos, szerintem készül valamire.

Mindig mondja, hogy ne aggódjak, csak extra jó helyre ad, azt szeretné, hogy nagyon boldog életem legyen. Szerinte létezik ilyen hely,  csak még valami rajtam is fog múlni. Folyton az ablakot és valami erkélyt  emleget, meg hogy ha kutyaugatáskor még egyszer azon töröm a fejem, hogy a legrövidebb úton, az ablakon át menjek  ki, akkor saját érdekemben helyre rakja az agyam.
Nem tudom mit jelentene ez, különösképpen nem izgat, hiszen megmondták már ezerszer, hogy még akkor sem bántatának, ha rossz kutya lennék. Azért most akcióban vettek még szúnyoghálót az ablakra, szerintük ha nem figyelnének oda, akkor ez miattam fogyóeszköz lenne náluk.

Fura, hogy a fejemről le tudják olvasni a gondolataimat. Tegnap is elmentek, bezártak a szobába és képesek voltak visszajönni megnézni, hogy mit csinálok. Mit csináltam volna, ültem az ablakhoz közeli széken és egy megoldáson törtem a fejem, csak közben megzavartak. Sőt, meg is fenyegettek. Aztán meg hízelegtek, hogy nem úgy gondolták ám, hiszen mennyire imádnak, meg az én érdekemben tesznek szóvá bizonyos dolgokat. És majd hamarosan megértem, hogy néha miért szólnak rám.
Mondjuk nem is veszem őket olyan komolyan,  nekik is lehet rossz napjuk. Tudom, hogy imádnak.

Tegnap nem voltam rest megszámolni: 186 alkalommal mondták, hogy "Apróka, te milyen gyönyörű vagy!" Meg hogy "Apróka, te milyen jó kutya vagy!"
Nehezen boldogulok még a képfeltöltéssel, egyet azért mutatok. Búcsúzom is, mert lassan jönnie kell a szomszédba a vendég macskának és arról mi nem maradhatunk le. Jó kis buli, Chilivel ketten riogatjuk az ugatásunkkal, de ez a macska pofátlanul flangál fel-alá, majdhogy nem kinevet minket.

2011. július 7., csütörtök

Amikor a rugóláb nagy hátrány

Tegnap pontosan olyan Álomgazdi jelentkezett Aprókáért, akit elképzeltem számára, amilyet megérdemel. Annyira olyan, hogy szinte hihetetlen.
Miattam mégis meghiúsult az örökbeadás, nem mertem vállalni annak kockázatát, hogy a nagy teraszról madárcsicsergést, macskanyávogást hallva vagy az egyik gazdi távozását érzékelve fogja magát és helyből felugorjon a korlátra, onnét a semmibe. 160 cm magasról nem jó ugrálni, de még nagyobb gond, hogy a kert közös, onnét esetleg leléphetne. Nagyon sajnálom, mert a jelentkező család és Apró remek páros lett volna. Kár, hogy még nem találták fel az üvegnél is láthatatlanabb falat.

A kisasszony napjai jól telnek, egyre gyönyörűbb és nagyon jó kutya. Mindent elles Jerryéktől és igen tanulékony. Minap reggel kiengedtem őket pisilni, utána mindegyik spurizott vissza a saját helyére. (Merthogy 7 órakor ők még nem kelnek fel!) A szobaajtó nyitva maradt Jerry birodalmához, egyszer csak megjelent Apró és egyenesen az ágyba igyekezett. Jerry elég csúnyán nekiesett. Azóta Apróka reggel előbb óvatosan benéz az ajtón, lépésenként oson, figyeli Jerry reakcióját és tisztes távolságban, az üres kosárban helyezkedik el.

Ma Chilike Mátyás madarat fogott a kertben, persze rohant a falka, én utánuk, hogy mentsem a menthetőt. Jerry vette át a madarat, én visítoztam, miközben próbáltam rábírni, hogy engedje el. A végén már nem is a madarat féltettem, hanem Jerry szemét, mert nagyon közel volt hozzá a madár félelmetes csőre. Ezalatt Apró teljesen lázba jött, ugrált körülöttünk, szurkolt, segített Jerrynek. Azért megmenekült a szajkó, talán az volt a szerencséje, hogy sokkot kapott és mozdulatlanul feküdt a hátán. Jerryt gyorsan bevittem, a két lányt pedig le tudtam hívni a madárról. Még mielőtt biztonságos helyre tettem volna magához tért, röpdösött egyik tujáról a másikra, aztán el tudott repülni a szomszédba, ahol nincs se kutya, se macska.

Apró esténként hatalmas bogarakat fogdos, korábban nem találkoztunk ilyenekkel. A cserebogárra hasonlítanak, de kétszer akkorák és csíkosak. Amint meglátom elveszem tőle, azt sem hagyom, hogy csigát, békát piszkáljon, mióta megtudtam, hogy ezzel milyen veszély fenyegeti. Talán másnak is hasznos lehet, érdemes elolvasni.

Talp párnák begyógyultak, már csak a helye látszik a sérülésnek. Hétfőn elkísértük Montit a rendelőbe varratszedésre, egyúttal Apró is megkapta második kombi oltását.

Pár kedvenc a legutóbbi képek közül:


2011. július 1., péntek

Új kutyánk van

Néhány napja nem az az Apró van nálunk, aki korábban volt. Vagy csak én feledkeztem meg arról, hogy az ideiglenesek valódi természete sosem azonnal ismerhető meg. Mondhatnánk úgy is, hogy pár hét után mutatják ki foguk fehérjét.


Ez Aprókánál nem rosszaságban nyilvánul meg, hanem játéknál. Végre játszana is. Chilikét fél napokon át hívja játszani, ugrál körülötte, megböki, elszalad, visszarohan, macskahátakat gyárt neki, viszi a labdát, de Chi kitartóan és egyáltalán nem komolyan morog. (Más volt a helyzet Priznicnél, aki már itt volt Chilike érkezésekor, ezért Chi nem kiskirálykodott.)


Kétségbe azért nem esik Apró, ha senki nem játszik vele. Tökéletesen elszórakoztatja magát azzal, hogy eldobja  a labdát és felveszi. 
Pár napja kezdett  picit rágcsálni, amire eddig nem volt példa. Próbálkozott a kosár szélével, a kilopott kutya kispárnákkal, ág darabkákkal a kertben. A vacsi utáni felélénkülés, pattogás közepette az ágyneműn találtam egy tenyérnyi, cakkos szélű folytonossági hiányt. Először azt hittem, hogy beköltözött egy egér, de elég nedves volt ahhoz,  hogy inkább kutyanyálra gyanakodjak. 
Cipőket is kihord néha, azaz begyűjt anélkül, hogy kárt okozna bennük. 
A lakásban 1-2 órát egyedül hagyva most már nem sír. 

Napközben iszonyú energiák tombolnak benne, ezért hozzáláttunk a rendszeres és alapos lefárasztáshoz. A nevelés túlzottan nem megy 3 kutyával, no és előtte a jó példa, hogy nem kell szót fogadni, úgyse történik semmi. Biztosan megbeszélték ezt Jerryvel, hiszen eleinte még sokkal fegyelmezettebb volt Apróka. Most sem rossz, csak nagyságrendekkel elevenebb. Viszont könnyen kezelhető.
Iszonyú energiája van, pattog, csimpaszkodik, koldul  egész nap. Szerencsére ő nem az a típus, akinél ivartalanítás után oda kell figyelni az étkezésre. Minden gramm táp izommá alakul rajta. Látszanak a bordái, de domborodnak rajta az izmok. 

2011. június 24., péntek

Az ablakon át gyorsabb

Tegnap hosszas, visítós ugatásra figyeltünk fel, de Apró kivételesen nem a pipikre hozta a frászt, hanem egy óriási ékszerteknőst őrzött. Ő a szomszédból lépett le pár hete. Boldogan vittem be a foxikat a lakásba, hogy  összeszedjem, vízbe tegyem a kis csavargót.
Mire hátra értem a kertbe, addigra Apró már ott volt, majd ezt a kört még egyszer eljátszottuk.

Ma elkísértük Montit ivartalanításra, sérv műtétre, chip berakásra. Apróka otthonosan mozgott a rendelőben, szegény Monti esett pánikba már a bekanüláláshoz szükséges ragtapasztól is. A műtétet ő is jól viselte. 

2011. június 22., szerda

Költségek

Apró mentéséhez Amika és Spyke gazditól kaptunk összesen 15 050 Ft-ot.

Ebből június 10-én kifizettük az alábbiakat:

Infúziók (gyull.csökk., lázcsill., vitamin injekciók), 2-szer Imizol   8 000 Ft
Chip   2 000 Ft
Oltási könyv 200 Ft
Xiclav 4 db        600 Ft
Drontal+, kétszerre 450 Ft
Félfojtós nyakörv, vászon, biztonságos 800 Ft
Norocarp 1 db (iv. után fájd.csill.) 200 Ft
Duomox iv. utánra, 5 db 180 Ft
Frontline 06.05. 1 600 Ft
összesen: 14 030 Ft






















Maradt 1090 Ft.
A megtörtént orvosi beavatkozások közül nincs még rendezve az első kombinált oltás és az ivartalanítási műtét. 
Lassan aktuálissá válik a második kombinált oltás és újabb kullancs elleni védelem. 

Ha valaki bármilyen kis összeggel hozzá tud járulni Apró vagy a többi gondozásunkban lévő kutya orvosi, tartási költségeihez azt hálásan köszönjük előre is! Honlapunk Adományok c. fejezetében leírt módon tudnak segíteni, szintén ott látható és ellenőrizhető a beérkezett összeg és hogy mire használtuk fel a pénzt.

Támogató cég, befolyó 1 % híján  sok ember összefogására van szükség, hogy a kivert, altatásra ítélt, betegen talált foxikat testileg-lelkileg rehabilitáljuk és szerető családokba adjuk örökbe. Ehhez a küzdelmes, de lélekemelő munkához ki-ki lehetősége szerint hellyel, anyagiakkal, szállítással, táppal, hétvégi sétáltatással tud hozzájárulni. Mindegyik fontos, nélkülözhetetlen a munkánkhoz. Kérdéseikre szívesen válaszolunk: foxik@freemail.hu